Most komolyan, létezik ennél jobb szám? Egyszerüen mindenhez tökéletes.

(Nem a betét Jean-Claudra gondolok '-.-)

Szerintem ez a világmindenség legjobb filmje, nem csak animeja.

Kár, h Tokióban mintha nem is létezne Akira... Mindenhol csak ez a modern girlys szar meg One Piece.

Nem jó dolog egyébként hogy csak akkor blogolok amikor szarul vagyok. Dehát ez az én kis terápiám.

Szóval nagyon szarul vagyok.

Igazságtalannak érzem hogy ilyen szarsággal kell együttélnem, miközben nem csináltam semmit amivel ezt kiérdemeltem volna. Illetve meg tudnék vele békélni, ha nem rosszabbodna folyamatosan az állapotom. Mindíg úgy érzem hogy rosszabbodik, de vannak konkrét, megfogható dolgok amik romlanak, pl mostmár a jobb fülemben is hallok apró kattogásokat, halk  bugyogást.

A nyaralás alatt végig arra gondoltam, hogy mi mindent fogok csinálni, mennyi hobbit fogok magamnak keresni, de itthon aztán teljesen depis vagyok, semmihez sincs kedvem, állandóan fáradt vagyok, felkelni is alíg bírok. Egyszerüen állandóan zúg a fejem, söt már mintha egy mély, búgó hang is bejött volna amitöl teljesen berezonál a fejem. Ùgy érzem minta 40 évet öregedtem volna, pedig annyira szeretnék dolgozni és pénzt keresni, gyereket szülni és nevelni, de így teljesen tehetetlen vagyok.

Ja, amúgy megházasodtam.

Annyira undorítóan rá vagyok pörögve erre a számra:

Van ez a híres német szó, ami arról híres hogy csak ezen a nyelven létezik pedig annyira tökéletesen leír egy gyakori érzést. Fernweh. Tehát amikor az embernek mehetnékje van, a honvágy ellentettje.

Annyira fernwehm van!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A tengeren akarok dögleni, vándorolni, sziklákat mászni, szörfölni, mittudomén, csak kerüljek már ki a mókuskerékböl és legyek már távol. Annyira várom már a nászutunkat Japánba, sokkal de sokkal jobban várom mint magát az esküvöt.

Az esküvöt jelenleg úgy látom mint egy nagy halom probléma, gyülölöm az egészet. Nem elég hogy a melóban mindenki körmére kell nézzek, magánéletben is project managert kell játszanom. Nem tudom mi a fasznak kértünk fel egy designert/dekoratört ha lófaszt nem csinál. Ùgy érzem a legegyszerübb az lenne ha saját magam meg tanulnék graphic designolni. Jelenleg tök szarul alszom mert annyira nyomasztanak a meghívók, ráadásul egymás után mondják le az embere az esküvöt pedig még meghívót se kaptak. Igyekszem lazán venni.

Na mindegy, még egy dolgot meg akartam osztani, mégpedig úgy gondoltam hogy idén nem megyek Szigetre mert kurvadrága, erre baszki ki lesz a headliner? Naná hogy Lana.

Tökre emlekszem arra a pillanatra amikor a kunmingi camel clubban pár héttel elutazás elött szomorkodtunk a kanadaiakkal hogy mindjárt mindenki elutazik és véget ér az ittlétünk és a háttérben ö szólt. Elöre tudom hogy drága lesz, béna lesz, szar lesz a hangosítás, de ö azok közé tartozik akiket egyszer az életben szeretnék látni, pont az ilyen emlékek miatt.

Alapvetöen iszonyatoasn depresszív ember vagyok. Nadehogy most hogy elkaptam valami langyi törökvírust és ezt az egy hét szabit se bírom ki nyomizás nélkül, hát ez kész. Az elsö 2 nap tényleg elég fosul voltam fizikailag, tegnap már egész jól, ma reggel meg már úgy keltem 4-kor hogy olyan igazi, régi, depis hangulatom volt, tisztára úgy érzem magam mint valami munkanélküli. Iszonyat borzasztó, pedig sok tennivalóm van ill. nagyon lefoglalom magam és sokmindent elintézek amire amúgy nem lenne idöm. Szerintem az zavar hogy tök egyedül vagyok egész nap és nem tudok kimenni mert kint MINUSZ HARMINCÖT (kábé) FOK VAN és igy egész nap nem érintkezem senkivel, csak reggel meg este S.-nel.

Ja a hangulatomon amugy kurvanagyot dobott a tegnapi GZSZ rész, amiben Annienak egy átbulizott este után kialakult a tinnitusza yeee. Igazi triggereket dolgoznak be ebbe a sorozatba, kár hogy fosnak a nézök érzéseire. Kíváncsi vagyok merre alakul ez a szál, mély depresszió, öngyilkosság, egyéb finomságok? You bet.

A nap fénypontja amúgy az volt amikor megtaláltam a Kossuth rádiót online, ahol elöször órákig egy kurvaunalmas riportot adtak le a lomtalanításról, majd elkezdjék a híradóban a migráncsozást, ami már nekem is a könyökömön jön ki pedig pár hetente/havonta ha hallok egy magyar híradó adást. Ezt követöen amúgy a "Poptarisznya" c. adót választottam, és hát mitnemondjak, igazi életigenlö muzsikát ad!

Kill me...

Pár napja megfogadtam, hogy írni fogok konkrét emlékekröl. Néha 1-1 eseményröl vagy máshogyan csak úgy eszembe jutnak olyan dolgok, hogy például milyen volt Kínában, az egyetemen az 5. emeletre feljutni. Kurvanehéz volt, mert 2200m magasan máshogy hat rád 5 emelet mint tengerszinten...

Na és milyenek voltak a szünetek. Hogy ott álltunk a ping pong asztal körül, vagy ültünk az egyetlen padon és néztünk ki az ablakon. Minden héten megtapasztaltuk, hogy jé, megint felhúztak egy toronyházat. Nöttek azok mint a gombák, este is hallani lehetett ahogy dolgoznak. Vagy hogy ott csilleztünk O.-val és elkezdtünk énekelni egy Beastie Boys számot, amivel engem nyilván le lehet venni a lábamról. Vagy amikor az indonéz srác félrehívott, hogy megkérdezze, szerintem a thai ladyboy fiú wc-be kell hogy járjon vagy nöibe. Vagy amikor a koreai srác elárulta, hogy ö otthon Koreában nem hord lencsenélküli szemüveget, mert ott nem menö mivel ott MINDENKI lencsenélküli szemüveget hord. Hát jó volt nagyon baszki. Arra is emlékszem, hogy egyszer mentem haza a koliba és azon gondolkodtam hogy még sose voltam annyira felhötlenül boldog mint akkor.

Ma már azért kicsit más a helyzet.

De erröl asszem rinyáltam már.

Anyway olyan is volt hogy O. ugyanazon a padon megpaskolta a seggemet amin akkor nagyon felháborodtam. Lehet O.-t viszontlátom idén nyáron, nagyon abszurd lenne.

Fontos lenne leírni ezeket a fiús emlékeket is (bár O. mondjuk pont nem volt "fiú"), mert egyrészt most házas vagyok és úgyse lesz több fiús tapasztalatom (remélem!!!), másrészt ezek általában gyönyörü emlékek amiket csak egyszer érez az ember, és ezeket nem szabad elfelejteni. Az már más kérdés hogy ennek a megfelelö platformja-e egy nyilvános blog :)

Sokat gondolkodom azon, hogy mit írjak. Mármint a mostani állapotommal kapcsolatban.

Ìrok amúgy naplót, egy ilyen 5 éves/naponta pár soros naplóba. Ès az egyszerüen nem elég arra, hogy a napi teendökön kívül bármi mást is felírjak.

Szóval eléggé szenvedek a fülzúgásom miatt, remélem találok majd valami coping mechanism-t, de jelenleg eléggé frusztráló a helyzet. Föleg az, hogy szerintem idöröl idöre romlik az állapotom.

Nagyon igazságtalannak érzem ezt az egészet, mert egészségesen élek, rendesen eszem, sokat iszom, sportolok és stresszmentesen élek. Szóval a kurva anyját. Sokszor arra gondolok, hogy lényegében bárkivel szívesebben cserélnék. Minden más betegségre van valami gyógymód vagy legalábbis kezelési módszer, a tinnitusznál meg csak annyi hogy "szokd meg". Nem is tudom mi a fasznak találták ki a fül-orr gégészetet és hogy valójában mit csinálnak meg kutatnak ott egész nap ha nem pont az ilyen problémákat. Nyilván mindenki a "nagy" betegségekre fókuszál, mint a rák & co., az ilyen fülzúgásos sztorikra meg egyszerüen csak szarnak.

Azért igyekszem összeszedni magam és kifelé nem mutatni hogy hogy érzem magam, mert másoknak ez a tehetetlenség talán még nagyobb teher mint számomra.

Szóval 2018, yay, remélem azért lesz valami javulás idén. Néha olyan szívesen csak elöre forwardolnék az idöben, hogy lássam öngyilkosság vagy normális élet lesz ennek a vége.

But just to end this on a funny note: