Belebuzultam ebbe a számba:

Elképesztö hogy én is láttam öket 2009-ben? Mivan? 7 Ève?? Aztapicsa de öreg vagyok. Meg munkanélküli, haha! Reméljük csak karácsonyig!

Ommm.

Ezt a munkát lényegében mások unszolására fogadtam el ("mikor lesz már, mennyi lesz a fizu, mi tart eddig") és most mások unszolására hagyom abba ("rabszolgaság, ne hagyd maga, keress mást").

Oké.

Pöcs.

Alig varom hogy felvehessem az uj sushis pulcsimat <3

NYAMIH.

Csak lenne mán ösz...

Olyan ambivalens érzéseim vannak az ittlétemmel kapcsolatban.

Ma épp nagyon utálom a munkámat. Ùgy érzem lassan megöl ez a monotonitás. Ès ha belegondolok hogy ezt kell még csinálnom 38 évig... és ha mégjobban belegondolok, hogy amugy egész jó állásom van... nemzetközi, emberekkel kell foglalkozni (mondjuk ez a legnagyobb hátránya is), nagy kundschaftok vannak (ma egy csávóval dumáltam aki csak úgy jelentkezett be hogy "heló, itt porsche svájc"), jófejek a kollégák, a fizu okés.... nade tényleg, naponta 8 órát ott ülni a halál faszán kocsikázással és szünettel együtt 11 órám megy rá naponta... nem csoda hogy tökre cseng a bal fülem, fáj a szivem és állandóan fáj a fejem és álmos vagyok pedig fizetek 60 eurót fitneszért meg alszom én ám 8 órát. Csakhát sajnos ha vége van a munkaidönek nincs semmi. Most is elment S havert vígasztalni mert szakított a barátnöje, én meg a seggemet verem a plafonhoz, még enni se volt kedvem. Pedig annyi tervem van, annyi mindenhez lenne kedvem - zongorázni, festeni nyelvet tanulni, utazni. De mikor bazdmeg? Az elöbb utána kellett számolnom hogy hány éves vagyok, mert elfelejtettem. Mert 25 éves korom óta 1-2 utazás a számottevö és azon kívül nem történik semmi. Számolom a napokat h mikor mehetek haza.

Mindig csak rinyálok ezen a blogon, nemjó ez.

Na megyek nézni egy kis In Treatment, hátha az felvidít, ha ha.

Ez valahogy ijesztö és megható egyszerre:

Nyóóó.

Lám-lám, rámszakadt egy kis szabadidö...

Azt se tudom mit kezdjek magammal hirtelen. Àllandóan blogolni akarok, azon jár az agyam hogy mit írjak, aztán amikor elöttem a gép és egyedül ülök a nappaliban, nem jön semmi.

Az szokott mostanság eszembe jutni, hogy mennyire fakulnak az emlékeim. Hogy én valaha is a kunmingi lebujokat jártam kolbász-szagú páleszt szürcsölve és fákat lopva?? À, faszt, nem lehet. Hogy valaha szörnyü borzasztó dolgokat ettem csak mert olcsó és hogy spórolhassak a laoszi útra ahol a Mekongba pisiltem? Vagy hogy fagyit ettem és faszokat meg pinákat rajzoltam a tokiói hóba? Nemtom, lehet ezekre a jelenetekre is csak azért emlékszem mert valószínüleg már leírtam egyszer és bemagyarázom magamnak hogy megtörténtek.

A. nemrég megosztott egy cikket az emlékekröl, és érdekes volt olvasni hogy az ember legtöbb emléke 18-22 (vagy vhogy így) éves kora közt keletkezik. Namost ez biológiailag van így, vagy azért mert elötte és utána nem történik semmi? Merthogy velem nem történik semmi. Illetve de, de nagyon monoton lett az életem. Munka, fözés, munka, hétvége, néhol egy kis kirándulás, lehetöleg minél több Pesttel.

De a legkeményebb, hogy életemben nem voltam ennyire kiegyensúlyozott. Nem mondom hogy boldog, mert arra a szent pillanatra emlékszem amikor mentem a kunmingi kolesz felé, és arra gondoltam hogy ennél felhötlenebb boldogság nem létezik. De azért nagyon boldog vagyok most is, és nagyon szerencsésnek tartom magam. Eddig minden jól halad, akármennyit is aggódom. De az emlékeimet nem szabad elfelejtenem, le kell írnom, azt is amikor nagyon szarul voltam, nagyon boldog és azt is amikor nagyon szerelmes, mindez 18-22 közt szimultán.

Terápiás hatása van az írásnak, írjatok ti is, és az istenért, olvassátok el az Èdentöl Keletre-t!

Ez:

Ùgy öregszem :(

Ùgy örülök h S. vett nekem egy gyönyörü, drága esernyöt, mert így legalább minden nap hordhatom <3

Asszongyák a hétvégén havazni fog. #hestegkolón

Azt mondtam már hogy közben lediplomáztam?

*risza*

Tudom tudom igen tudom hogy többet kéne írnom. Nem is azért hogy dokumentáljam hogy mi történt, hanem hogy edzem az agyam. Igyekszem sokat olvasni, de ahhoz hogy ezeket a dolgokat felfogjam és rendes véleményt formálhassak a világ dolgairól meg is kell ezeket fogalmazni, lehetöleg az anyanyelvemen. Például amikor apám mesél a történelemröl, olyan logikusan mindent meg tud indokolni és olyan élvezhetöen magyaráz hogy egészen irigykedem, mert én még két összefüggö, értelmes mondatot nem bírok kinyögni.

Egészen érdekes amugy a kulturális különbség Magyarország és Németország közt. Itt az elsö pillanattól kezdve azt súlykolják belém hogy magyar vagyok, és szararc vagyok amiért nem maradok itthon minden szar körülménynek ellenére. Mert a szózatban is megmondá hogy itt születtem, itt kell halnom, meg hogy milyen szemét dolog volt Erdély, és hogy a jövö milyen szar lesz mert minden okos magyar elmegy, stb. Ettöl hányni tudnék, olyan szinten undorodom ettöl a hozzáállástól hogy hihetetlen.

Rettentö feszült amióta Pesten vagyok a szünet idejére, mert állandóan megy a faggatás meg a baszogatás, a barátaim meg vagy nincsenek itt vagy nem érnek rá úgyhogy itthon kell geci türelmesnek lennem, ami nem megy. Nem gondoltam volna, de várom hogy visszamehessek dolgozni.

P.S. a legkeményebb amugy hogy a német Zara olcsóbb mint az itteni.

Nemetorszagban az a legszarabb hogy neha az az erzesem hogy nem szeretik a funt. peldaul minden masodik video le van tiltva jutyubon, mint peldaul ez a magyar valosag gyongyszem, ami valoszinuleg mar csak nekem ujdonsag, 14 millio embernek mar tortenelem.

Nekem k.e.l.l. egy "ket napja iszom" polo.

Néha úgy érzem borzasztó öreg vagyok. Múlt hét hétfön 2 orvosnál is voltam, hnap és kedden is megyek közben meg egész naps vérnyomás mérö lesz rajtam... Mindig csak a munka meg a számlák, és a végén annyira kilátástalan h ilyen tempóban valaha is szert tegyünk egy házra. Annyira gyülölöm a hitel gondolatát is, és mégis egyre több szerzödés meg biztosítás jön, annyira utálom ezt, abszolút nem érzem magam szabadnak és ez tök nyomasztó, biztos innen a magas vérnyomás is.

Legalább most nem vagyok annyira ki h hnap jön a hétfö, mert az ötödik (!) helyemen a cégben is igen jófejek a kollégák. Jó lenne azért mondjuk + 5 nap szabi (vagy legalább annyi h nem blokkolak le reflexböl 4-et KARÀCSONYRA könyörgöm hol van az még...).

Már a weblap címét se tudtam hogy hoo kell bejelentkezni a blogra...

Anywayz!

Mostanság erre bulizom az autópályán.