Akartam már hamarabb írni, de persze mindig minden fontosabb.

Nem is tudom mir írjak. Olyan ez mint egy szakítás, amikor csak idővel derül ki h valójában milyen volt az a kapcsolat. Mindesenestre borzasztóan pesszimista és depis vagyok, most látom hogy van mégis egy csomó munkalehetőség a környéken, de egyből arra gondolok mennyi itt a második generációs kínai akik anyanyelven beszélik a kínait és a németet, hol rugok én itt labdába. A lakásban is csak a kupit látom, és a ridegséget, nem a lehetőségeket hogy milyen jól be lehet majd rendezni. Mert ha majd berendezem, milyen nehéz lesz hazavinni ezeket a bútorokat. Mert nem maradok itt örökre, de kérdés hogy hogy és mikor megyek haza. De persze mi vár rám otthon...

Á faszom, inkább írom a diplomám. Ezmegamásik.